2019.06.25. - 5 mg seduxen feléből 5 mm reszelés =  3,75 mg-ról első csökkentés a 2,5 mg felé ( Frontin elhagyva!!! :) legalább már azzal nem kell harcolni. A vége felé haladok...Jajj de nagyon nehéz!!!

Totál bizonytalan vagyok abban, hogy amit csinálok, az jó-e. Nem megyek-e túl gyorsan így a vége felé? A 3. héten az előző csökkentés után egészen jól voltam. Főleg a hét második felében. De tegnap meg, éppen aznap, amikorra kitűztem az újabb csökkentés idejét, megint nagyon ment a hasam, és egész nap tiszta feszült voltam, olyan ideges, amilyen egyébkét még soha a csökkentések óta. De már annyira beleéltem magam abba, hogy megint csökkentek, és annyira elegem van ebből a méregből, hogy végül csak belekezdtem újra az újabb csökkentésbe... NAGYON remélem, hogy nem bánom meg!

Kérlek, Istenem segíts meg, hogy meg tudjak szabadulni ettől a méregtől!!!! és meggyógyuljak!!!

Jó cikk a drogkereskedő orvosokról:

Kínszenvedés lehet a leszokás az antidepresszánsokról, mondja két pszichiáter

Life . hu - 2019.03.18. 18:35

A szorongás, az áramütésérzés, a rossz hangulat, a szédülés és az álmatlanság csak néhány tünet azok közül, amelyekről a páciensek beszámoltak, amikor elhagyták a depresszióra felírt szereket, írja az angol Daily Mail Online az egészségrovatában megjelent cikkében. Bizonyos esetekben ezek annyira súlyosak, hogy a betegek újra elkezdik szedni a szereket – vagy azért, mert tévesen azt gondolják (vagy kezelőorvosuk azt mondta nekik), hogy ezek a depresszió visszatérésének a tünetei, vagy mert nem tudták elviselni az elvonási tüneteket.

Ezzel kapcsolatban látott napvilágot egy jelentés, amely a The Lancet Psychiatry című pszichiátriai szaklapban jelent meg a közelmúltban. Szerzői arra figyelmeztetnek: az antidepresszánsokról való, mellékhatások nélküli leszokás sokkal hosszabb ideig tarthat, mint azt a jelenlegi szakirodalom állítja. A hivatalos álláspont szerint, amely az egyesült királyságbeli Nemzeti Egészségügyi Intézet (NICE) által kiadott irányelvekben szerepel, a legtöbb embernél az elvonási tünetek „általában enyhék, és egy hét alatt elmúlnak".

A jelentés mindkét szerzője maga is megtapasztalta az antidepresszánsok elvonási tüneteit – David Taylor, a King's College London pszichofarmakológia-professzora húsz évvel ezelőtt. „Ami velem történt, nem olyan volt, mint ahogyan azt a könyvekben olvastam" – mondta. A másik szerző, dr. Mark Horowitz, a Londoni Egyetem kutatója fokozatosan hagyta el az escitalopram (Lexapro, Magyarországon pl. Cipralex – a szerk.) nevű antidepresszánst az elmúlt 12 hónap során, melyet 15 évvel ezelőtt írtak fel neki. Dr Horowitz, aki PhD fokozatot szerzett az antidepresszánsok agyra gyakorolt hatásaiból, azt mondta: „Nem tudtam elképzelni, milyen súlyos tüneteket okoz az antidepresszáns-megvonás, amíg én magam át nem éltem. Nehezemre esett elhagyni a Lexaprót a tavalyi év során. Lefeleztem az adagot, de ettől szédülni kezdtem, álmatlanság, szorongás és ingerlékenység lett úrrá rajtam – mondta a szakértő. Hozzátette: – A NICE irányelvein kívül nem nagyon találtam semmit a szakirodalomban. Mikor az interneten kerestem útmutatást, betegfórumokon találtam észszerű tanácsokat – mindannyian egy sokkal lassabb elvonási programot javasoltak."

Taylor professzor így írt: „Úgy tűnik, két ellentétes álláspont létezik az antidepresszánsok elvonását illetően. Míg az egészségügyi szakemberek úgy hiszik, az elvonási tünetek ritkák, nem súlyosak, és egészen gyorsan megszűnnek, sok beteg hosszú ideig tartó, súlyos tünetekről számol be, és arról, hogy nehézséget okoz az antidepresszánsok ajánlott módon való abbahagyása.” A szerzők ezért jelentésükben támogatják azt a javaslatot, amely alapján módosítani tervezik a hivatalos irányelvet, hogy antidepresszánsok elvonásakor az adagokat a szörnyű mellékhatások elkerülése érdekében sokkal lassabban csökkentsék.

Hogy az antidepresszánsok az utcai kábítószerekhez hasonló (vagy azoknál is erősebb) függőséget okoznak, nem újdonság, ahogy az sem, hogy ezek kémiailag valójában legális kábítószerek.

Bár orvosi körökben ez régóta tudott, az átlagember rendszerint csak akkor szembesül ezzel, amikor saját bőrén vagy családtagján keresztül nyer róla személyes tapasztalatot – sokszor csak akkor, amikor már késő.